Miut�n elki�ltottam magam, van e valaki a kast�lyban, v�lasz nem �rkezett. Arra engedett ez k�vetkeztetni, hogy nincs itt senki.

• Felesleges, nincs itt. – fordult meg Viki, hogy elinduljon kifele, de �tj�t �llta egy fonatos emberke, aki k�nyelmes, m�gis r�gies �lt�z�ket viselt. �zl�sek �s pofonok. – senki – meredt r� nagyot nyelve �s fejezte be a mondat�t, ami imm�ron megc�fol�dni l�tszott. Megfordultam Viki ut�n, de mikor meg�rkeztem a 180 fokos fordul�som �llom�s�ra, ijedtemben h�tra is l�ptem p�rat.

• J� napot, h�lgyeim. – k�sz�nt egy mosoly k�s�ret�ben, mik�zben becsukta maga m�g�tt a bej�rati ajt�t. Viszont, mikor a tekintete �tv�ndorolt a m�sik l�nyra, azaz r�m, Bettire, r�fagyott az arc�ra a mosoly �s csak meredten b�mult.

• Eln�z�st, hogy bet�rt�nk, azaz nem t�rt�nk be, csak… mindegy. M�r megy�nk is. – hebegtem zavartan. Zavar� volt, ahogy n�zett. Nem mertem a k�zel�be se menni. Pedig Viki mellett akartam �llni.

• ���m… tudna nek�nk adni egy telefont vagy esetleg benzint? Akkor m�r itt sem vagyunk. – Viki.

• A vihar miatt nincs vonal a telefonon, benzin�nk nincs h�zn�l. K�nytelenek lesznek itt maradni. – k�z�lte vel�nk komoly hangon. Ett�l kicsit megijedt�nk.

• Erre nek�nk nincs id�nk. Tudja, mi most messzebb megy�nk. – pr�b�ltam hatni r�. Egyre jobban az az �rz�s fogalmaz�dott meg bennem, hogy el innen min�l hamarabb. Ennek a mondatomnak a v�g�n egy m�sik f�rfihangot hallottam meg.

• H�lgyeim, maradjanak… k�rem… - mondta, mire mindketten h�trafordultunk bar�tn�mmel, �s a l�pcs� tetej�n egy s�t�thaj� f�rfit vett�nk �szre.

Sz�k hossz� fekete �lt�z�ket viselt. Ezt sem l�tni ma az utc�n, vagy a kirakatokban. Viki is elszerencs�tlenkedett. Amint odafordult �s megl�tta az �jonnan felt�nt f�rfit, h�tr�lni kezdett ijedt�ben, ahogy �n az im�nt, majd addig ment, m�g bele nem �tk�z�tt valakibe. Az a valaki a m�sik f�rfi volt.

• De t�nyleg, mi nem… - kezdtem el mondand�mat, de nem tudtam befejezni, mert a fonatos pasi k�zbesz�lt.

• A kocsijuk m�r szinte beles�llyedt a homokos �tba. Azzal, m�g ha lenne benzin, se jutn�nak sehova. Megmutatjuk a szob�jukat. – mondta m�g mindig m�lt�s�gteljes hangon. Vikire n�ztem, hogy mi legyen. Tan�cstalan voltam �s h�z�dzkod� ett�l az eg�sz helyzett�l.

• De… - bar�tn�m m�r kezdte az ellenkez�st. Neki se �gy volt bet�bl�zva a napja. A k�t f�rfi nem v�laszolt. A l�pcs�n�l �ll� f�rfi m�lt�s�gteljesen elindult egy ir�nyba.

• Nem maradhatunk. – pr�b�ltam hatni r�juk, h�tha kital�lnak a seg�ts�g�nkre valamit. Ekkora porf�szekbe, ha el tudnak lenni, akkor biztos tudnak seg�teni. Nem kis p�nz egy ilyenben �lni. B�r a takar�t�ssal sp�rolnak.

• K�vessenek. – jelentette ki a fonatos emberke, �s elindult a m�sik ut�n. Mint akik meg se hallott�k, hogy mit mondtam…

• Betti… - bar�tn�m tan�cstalanul n�zett r�m. L�ttam, hogy lassan s�r�sra g�rb�l a sz�ja. F�lt, ahogy �n is, mivel idegen helyen voltunk �s a hely sem bar�ts�gos k�ls�vel k�sz�n a l�togat�i fel�.

• Megbesz�lj�k a szob�ban Viki. T�nyleg nem tudunk hova menni. Egy �jszak�t kib�runk, nem? – viszonoztam f�lelemmel teli pillant�s�t.

• Ez a szoba megfelel? – k�rdezte a fonatos vezet�nk, egy szob�hoz �rve, melynek ajtaja is m�r t�volr�l mutatta, hogy: d�szvend�geknek! Gy�ny�r� kidolgoz�ssal, groteszk mint�kkal, domborm�vekkel. A kilincs sem az a h�tk�znapi volt, �s ahogy az ajt� kiny�lott, s nyikorg�ssal mes�lte a szoba t�rt�net�t, el�nk t�rult. Kifog�stalan d�sz�t�s. Kis szobrok, fab�torok, selyemtakar� �s p�rna az �gyon. Mintha csak egy m�zeumban lenn�nk, csak annyi k�l�nbs�ggel, hogy a szoba el�tt�nk l�v� b�rl�je egy p�k volt, ami kitart�an sz�v�getett a szoba fenti sark�ban.

• Meg. – v�laszolta Viki remeg� hangon.

• A vacsora nemsok�ra k�szen van. A ruh�jukat megtal�lj�k a szekr�nyben. – t�j�koztatott a s�t�tebben kin�z� f�rfi minket.

• J� az, ami rajtunk van. – m�r tiltakoztam is. Milyen ruha? Biztos olyan poros, mint maga a szoba egyes r�szei. Ki tudja milyen mocsok lehet a szekr�nyben? Egy h�feh�r ruha p�kh�l�b�l?

• Ahogy akarj�k. – �gy l�tszott nekik is mindegy. Azt viszont �szrevettem, hogy el�g sz�r�s pillant�sokat k�ld fel�m a besz�desebb idegenvezet�nk. Ha azzal a tekintettel �lni lehetne, m�r nem �ln�k, vagy ha az a tekintet sz�rni tudna, m�r r�g szita lenn�k. Azt�n mind a k�t vend�gl�t� elment onnan.

• �s most? – n�zett r�m k�rd�en Viki, mikor a k�t egy�n egyed�l hagyott minket.

• Most v�runk. – mondtam tettetett higgadts�ggal. – m�g csak be sem mutatkoztak! Faragatlan tusk�k! Az�rt azt, hogy „ahogy akarj�k” ne akkor hangoztassa, mikor neki j�, hanem mondjuk mikor ott �lltunk a bej�ratn�l �s ki akartunk menni. �gy �rzem most magam, mint egy luxus b�rt�nben. Am�gy meg hol az �tkez�? Azt se tudom. Ez a szoba is t�k j�, csak teli van p�kh�l�val meg porral. – �ml�tt bel�lem a sz�.

A k�t f�rfi, akit nem ismert�nk meg csak k�ls�re, k�t ir�nyba mentek. Mintha m�s dolguk lenne. Nem sok�ig „ker�lt�k” egym�st. Mindkett�ben a gondolatok �gy kavarogtak, hogy nem hagyhatt�k figyelmen k�v�l azokat. De, hogy melyikben milyen gondolatok? Csak �k tudhatj�k.

• Tom! – zengte a szob�j�ban, v�rva a sz�l�tottra a m�sik f�rfi.

• Mond �csi – jelent meg m�g�tte, be�rve a szob�ba.

• Azt szeretn�m, hogy kedves legy�l a h�lgyekhez, f�leg a kedvesemhez! – emelte ki a mondat v�g�t.

• Rendben, de mint l�tod a kedvesed nem eml�kszik r�d – kiss� cinikusan mondta.

• De f�, hogy itt van. – n�zett a szob�ban l�v� m�sik alakra. Szeme a rem�nyt�l csillogott �s a fojtogatott �r�mt�l.